Balsaráti Vitus János
Általános Iskola
Szeretettel üdvözlöm Önt intézményünk honlapján!
Kérem, e néhány mondaton keresztül ismerkedjen meg iskolánk múltjával és jelenével!
Pontos adat ugyan nem áll rendelkezésünkre, de településünkön iskola körülbelül a 1850-es évek óta működik. Területi elrendezése szórt, jelenleg is több épületben folyik az oktatás. Az 1968-as körzetesítés óta Kisdombegyház és Magyardombegyház tanulói bejárók, amit külön iskolabusz rendszerrel és szolgálattal oldunk meg. Intézményünk tágas és rendezett zöldövezeti résszel, valamint különálló sportcsarnokkal rendelkezik.
Épületeink karbantartása pályázatoknak köszönhetően folyamatos. Tanulóink számára napköziotthonos ellátást biztosítunk mind a 8 évfolyamon. Aktív szereplője, szervezője vagyunk településünk kulturális életének.
Pedagógiai alapelveink:
Iskolánkban olyan légkört kívánunk teremteni, ahol tanulóink otthon érezhetik magukat. A tanulók teljes személyiségének fejlesztése, valamint korszerű ismereteinek, képességeinek, készségeinek kialakítása és bővítése a legfontosabb pedagógiai feladat. Nevelőink szellemileg, erkölcsileg és testileg egészséges nemzedéket kívánnak nevelni a rájuk bízott gyermekekből. A hozott hátrányok lehetőség szerinti csökkentése, megszüntetése. A szociális, értelmi és érzelmi fejlődés támogatása, az együttnevelési gyakorlat megerősítése. Iskolánk – elsősorban a szülőkkel ápolt kapcsolatok révén – folyamatosan részt kíván venni lakóhelyünk életében.
„Mivel mindenki a maga módján látja a világot, a
maga módján éli meg nehézségeit és a sikereit.
Tanítani annyi, mint megmutatni a lehetőséget.
Tanulni annyi, mint élni a lehetőséggel.”
(Paulo Coelho)
Névadónkról
Balsaráti Vitus János élete
bölcselet- és orvostudor, sárospataki ev. ref. tanár és lelkész, szül. 1529-ben Dombegyházán, Csanádmegyében
Atyja Vitus Lukács a Jaksics család nagylaki kastélyának gondviselője volt, ki midőn családját Dombegyházán meglátogatta, dúlták föl a törökök e várost és hurcolták lakosait, köztük Vitus Lukácsot és feleségét is rabságba, ahol mindketten elpusztultak. Gyermekük, János 3 hónapos volt ekkor és a lángok közűl egy török katona mentette ki. Anyai nagybátyja, Fedor Ferenc magával vitte Balsarát faluba (valószinüleg a ma Basarága nevet viselő puszta Dombegyháza közelében, Arad megyében) és neveltetéséről gondoskodott. Ennek emlékéül Vitus a Balsaráti nevet egész életében megtartotta.
Felserdülvén a gyermek, Jaksics Péternek, a nagylaki várkastély urának özvegye, Anna vette gondjai alá. Igy nyert első iskolai kiképeztetést Gyulán; majd Erdődre ment tanulni Kopácsi Istvánhoz, kit 1547-ben Nagybányára, 1549-ben pedig Sárospatakra is követett. Miután Vitus a teológiában és más tudományokban előmenetelt tett, a latin és görög irodalmat tanította kezdőknek. 1549. vége felé Wittenbergbe ment Philip Melanchton előadásainak hallgatására; a szükséges költségekről Jaksics Anna, a fölebb említett Péternek leánya, gondoskodott. Itt a filozófiát és teológiát tanulmányozta s 1554-ben bölcseletdoktor lett. 1556-ban Melanchthon tanácsára az orvosi szakra adta magát és hét évi Wittenbergben való tartózkodás után megindult Olaszországba, hol Bologna s Padua egyetemeit látogatta s orvosi doktorságot nyert. Ezután meglátogatta Rómát, hol IV. Pál pápa udvarában orvosi gyakorlata is volt. 1560-ban Perényi Gábor országbiró által haza szólíttatván, nála udvari orvos lett, majd tanácsos volt Sárospatakon és felügyelt az iskolára, melynek, igen hihető, ekkor lett helyettes igazgató-tanárává is az öreg Kopácsi mellett. Miután Perényi 1567-ben meghalt, Vitus szolgálatai megszüntek az udvarnál, mire egyházi hivatalba lépett és 1568-ban jelen volt a kassai zsinaton. 1570-ben liszkai, 1571-ben sárospataki prédikátor lett és mint ilyen az iskola gondnoka és tanító is egyuttal.
Meghalt 1575. ápril. 7. Sárospatakon. Emlékbeszédet mondott fölötte Szikszai Fabricius Vazul, mely megjelent Wittenbergben 1576-ban. II. Miksa császár cimeres nemeslevéllel tüntette ki.
SZINNYEI JÓZSEF: MAGYAR ÍRÓK ÉLETE ÉS MUNKÁI
Iskolánk történetéből
A település oktatástörténetéről írásos dokumentumok a 19. sz. közepétől ismertek. Ifj. Palugyai Imre: Békés-Csanád, Csongrád és Hont vármegyék leírása című munkájában (Pest, 1855) a következőket írja:
„Tanoda különösen nincsen, hanem az ima házban taníttatnak a gyermekek, tanító egy van, r. katholikus; iskola osztály egy, abban van 51 fiú és 45 leány gyermek, összesen 96 tanuló.”
Ekkor még természetesen külön iskola volt Bánhidy Dombegyház (a mai Kisdombegyház elődje) településen , ahol szintén római katolikus tanító vezetésével egy iskolai osztály működött 30 gyerekkel, valamint Nyéki Dombegyházon (Magyardombegyház elődje) református felekezetű oktatóval, 52 tanulóval.
Az első, valóban oktatási célú intézményt, a népiskolát 1895-ben a község építtette. Az első tanító Rajky Mihály volt. 1924-ben a régi községházát (Béke u. 33.) iskolai célokra alakították át. A Barna János által szerkesztett kiadványban: Makó és a Csanád-Torontál vármegyei községek (Bp. 1929.) olvashatjuk, hogy iskolára erején felül kellett a községnek költenie, mivel népiskolái községi jellegűek voltak. 1927-ig már 63 840 pengő kölcsönt kellett a községnek felvennie iskolaépítés céljaira. Így tudta csak elérni azt, hogy az eddigi négytantermes iskolát nyolctantermessé alakíthassa át, és hogy négy tanító helyett nyolcat fizessen. A tantermeknek ez a megnövekedése a tankötelesek nagy száma mellett még mindig nem bizonyult elegendőnek. 1928-ban felépült az akkor Új iskolának nevezett épület az Aradi utca 9. szám alatt. Ez már a klebelsbergi országos iskolaépítési koncepció jegyében született, s a maga korában korszerű volt.
Az iskola irattárát 1944-ben Budapestre szállították. Az eddigi ismeretek szerint a szállítmányt bombatalálat érte, s ez az értékes dokumentáció megsemmisült.
1948-ban megtörtént az iskolák államosítása, új szervezeti rendszerű oktatás vette kezdetét (nyolc osztály, kötelező orosz nyelv, stb.). Az 1956/57-es tanév kezdetén beiratkozott tanulók száma 553 volt. 1960-ban 16 tanulócsoport működött 21 pedagógus irányításával. 1968-ban körzetesítették Dombegyház, Kisdombegyház és Magyardombegyház iskoláját, s a tanulók a jobb eszköz- és szakember-ellátottságú dombegyházi iskolába jártak be. A kisdombegyházi alsó tagozat 1978-ig működött, ám ezután a kinti intézmények teljesen megszűntek.
A 70-es években jelentős iskolafejlesztési beruházás kezdődött a településen a Községi Tanács és a Petőfi Tsz összefogásával, s fokozatosan kialakult, a tornacsarnok megépítését követően (1989), de még mindig nem teljesen kiépített formájában az Aradi utcai iskolacentrum.
2000-ben megjelent a Dombegyházi Általános Iskola Millenniumi évkönyve, amely az ezredforduló dombegyházi közoktatásáról ad tartalmi áttekintést.
Gerendeli György
